„Habár a virtuális valóság (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) még évekre van attól, hogy teljes mértékben bekerüljön a gyártás mindennapi használatába, az már látszik, hogy virágzó jövője van ezen a területen.” – állítja Leroy Spence, az EU Automation kereskedelmi részlegének vezetője. Ő már régóta vizsgálja, hogyan változtatja meg a kiterjesztett, illetve virtuális valóság a gyártás világát.

Spence szerint a fogyasztó piaci gyökerekkel rendelkező, újító technológiákhoz hasonlóan, az ipari virtuális valóság is bizonyos fokig szkeptikusan közelítendő meg. Sok cég megkérdőjelezte ezen megoldás praktikus felhasználási lehetőségeit, valamint egy olyan újabb trükknek nevezik, amely nem fogja tudni megállni a helyét a gyártás kemény világában. Habár, ahogyan az Ethernet, az érintő képernyő és a mobil eszközök korábban már bizonyították, a virtuális valóságban valós gyártási lehetőségek rejlenek.

2016 elején a PwC kutatás kimutatta, hogy a megkérdezett amerikai gyártók több, mint harmada már használja, vagy a következő három évben tervezni használni a virtuális valóság technikáját.

A Ford, amerikai autóipari gyártó, megépítette a saját laborját, ahol a tervezők, a mérnökök és a többi alkalmazott felvehet egy Oculus Rift headset-et, amivel körbe tudnak sétálni az autók körül és fel tudják térképezni az őket kívülről és belülről is.

A Ford a virtuális valóság segítségével vizsgálja meg a terveit és méri fel azt, hogy hogyan néznek ki a jármű különböző elemei anélkül, hogy ténylegesen meg kéne építeni a járművet. Valamint a virtuális valóság közvetlenül össze van kötve a vállalat CAD szoftverével, így a mérnökök gyorsan és könnyen végezhetik el változtatásokat, illetve szintén könnyen és gyorsan vizualizálhatják ezek eredményét.

Egy másik olyan terület, ahol a gyártók nagy jövőt jósolnak a virtuális valóságnak, az nem más, mint a betanítás. A BAE Systems, angol mérnöki cég virtuális megjelenítéseket készít a mérnökeinek azért, hogy azokon tudjanak gyakorolni és tanulni.

A BAE virtualizációs berendezési lehetővé teszik a gyártók számára, hogy tanulmányozzák a rendszer virtuális elemeit, így képesek lesznek elemezni és tervezni ott, ahol valós világban változtatásra van szükség. A virtuális valóság csökkenti a felesleges tervezést azáltal, hogy lehetőséget ad a mérnöknek a változások kipróbálására még azelőtt, hogy a végső megoldást létrehoznák.

A virtuális valóság betanítási programjaival szimulálhatóak a gyártási környezetben előforduló valósághű és kockázatos szimulációk (mint például a vegyszerek kiborulása, a veszélyes gépek és a zajos környezet), anélkül, hogy a dolgozókat tényleges veszélynek tennék ki. Ha mégis megtörténne az elkerülhetetlen, az alkalmazottaknak használható tapasztalata lesz és nagyobb eséllyel reagálnak megfelelően a helyzetre.

Valószínűleg a kiterjesztett és virtuális valóság ipari potenciáljának az egyik leglényegesebb jelzője a nagyobb mérnöki vállalatok toborzásának változásában látható. Az utóbbi időben, a cégek rendkívül nyitottak és aktívan toboroznak a játéktervezés terén diplomával rendelkező embereket. Ezek a fiatal mérnökök ügyesen bánnak a virtuális valósággal, valamint az Android és mobil eszközökkel, így segítenek kézzelfoghatóvá tenni az Ipar 4.0-ás és IoT (dolgok internete) megoldásokat.

Habár a virtuális valóság és a kiterjesztett valóság még évekre van attól, hogy teljes mértékben elfogadottá váljon a gyártás világában, a technológia rendkívül hasznos azon fejlődő cégek számára, akik versenyelőnyre akarnak szert tenni. Úgy tűnik mindkét technológia előtt nagy jövő áll a gyártóiparban, mert azok, akik hajlandóak belefektetni a virtuális világba, előnyhöz jutnak a valós világban.

Ipar 4.0 – Ismerje meg ipari digitalizációs megoldásainkat és tekintse meg aktuális hirdetéseinket, akcióinkat!

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to Top