Többet tudunk a Föld holdjáról, mint az óceánjainkról. Legalábbis egyelőre.

A bostoni székhelyű Hefring Engineering startup cég ezen próbál változtatni egy újragondolt, víz alatti felderítő járművel, mely segítségével jelentős mennyiségű adatot tudnak összegyűjteni az óceánból, többek között az időjárási minták, valamint tengeri élővilág kutatásához. Az Oceanscount nevű sikló célja, hogy könnyebb, hatékonyabb és használhatóbb legyen, mint a piac többi óceánmegfigyelő eszköze.

Az akkumulátor meghajtású jármű a légi siklóhoz hasonló módon működik, de rendelkezik egy úszómotorral, ami lehetővé teszi számára, hogy fel-le tudjon mozogni a vízben – magyarázta Haibing Wang, a Hefring vezető gépészmérnöke.

Haladása során nagyon kevés energiát fogyaszt, mivel csak a felhajtóerőt használja meghajtásként. Így több hely van rajta az összegyűjtött adatok számára, nagyobb távolságokat tud megtenni az óceánban, valamint hosszabb idő áll rendelkezésére, hogy feltérképezze környezetének látnivalóit és hangjait.

“Ez egy nagyon hatékony módja az óceáni adatgyűjtésnek” – mondta Wang. “Továbbá mindannyian tudjuk, hogy az óceán nagyon nagy, ezért a megfelelő mennyiségű adat összegyűjtéséhez fontos, hogy a berendezéseinket minél hosszabb időre ki tudjuk küldeni.”

A Hefring sikló akár 200 méter mélyre is lemerülhet, és több mint 1000 kilométert képes megtenni egy bevetés során.

Hefring csapata az Onshape szoftvert használta, ami megkönnyítette az óceáni sikló megtervezését, mondta el Wang Mike LaFleche-nek, az Onshape műszaki szolgáltatási menedzserének a “Modern CAD: Why Leading Firms are Making the Switch” című konferencián.

Íme a Wang által elmondott legfontosabb tudnivalók a felhő-natív CAD erejéről.

Alacsony belépési korlát és könnyű karbantartás

Wang egyik első lépése, miután csatlakozott a Hefringhez, a megfelelő CAD rendszer kiválasztása volt, figyelembe véve a költségeket, a hatékonyságot és az egyszerű használatot.

“Az Onshape értékelése során elkezdtem néhány egyszerű modellezést és rajzot készíteni” – mondta. “Azt tapasztaltam, hogy ez egy rendkívül hatékony eszköz. Így ezt elmondtam a vezérigazgatónknak és javasoltam, hogy folytassuk a vele való munkát.”

Elmondása alapján a fő indok, amiért javasolta az Onshape szoftvert az alacsony bevezetési költség volt, azaz, hogy nem szükséges hozzá csúcskategóriás számítógépekbe beruházni. Továbbá rendkívül egyszerűen fel lehet iratkozni a szoftver használatára, „Alapvetően olyan, mintha előfizetést szereznénk a Netflixre”. Végül pedig megemlítette, hogy rendkívül problémamentesen naprakészek maradhatunk az Onshape új funkciót illetően, hiszen „minden a háttérben történik, nem kell aggódnunk semmi miatt.”

Alapvető változás a CAD szoftveren belüli együttműködésben

Wang karrierje nagy részében SOLIDWORKS felhasználó volt, mára azonban úgy érzi, hogy a felhőben működő megoldáshoz képest a korábbi CAD szoftverek PDM/PLM rendszere kényelmetlen a csapatmunkához.

“Annyira jó, hogy több felhasználó is megnyithatja ugyanazt a dokumentumot, együtt tudnak működni és ugyanazon a fájlon dolgoznak.” – mondta Wang. “Így az Onshape-en belül tényleg nagyjából úgy dolgozhatunk, mint a Google Docs-ban, és nem kell aggódnunk egy összeomlott fájl vagy bármi más miatt, amivel időt takarítunk meg.”

Az Onshape dokumentum megosztása népszerű funkció

A Google Dokumentumokhoz hasonlóan a felhasználók láthatják, hogy mások mikor dolgoznak ugyanazon a Dokumentumon, így a munkájuk nem duplikálódik és mindenki látja, milyen változtatásokat végeztek a többiek.

A felhő ereje javítja a CAD élményt

Az Onshape mögött nagy teljesítményű felhőszerverek állnak, amelyek biztosítják, hogy az adatok soha nem vesznek el, és internet kapcsolat mellett bárhonnan elérhetők.

“Nyugalmat ad, hogy a fájl minden egyes verzióját elmentheti” – mondta Wang. “A tervezés során, ahogy haladunk előre az ötleteinkkel, minden egyes lépést valós időben naplóz. Így nem kell aggódnia a mentés gomb miatt, ellentétben a SOLIDWORKS szoftverrel.”

Az összeomlás pedig a múlté.

“Az Onshape-ben soha nem volt semmilyen összeomlás. Ez meglepett” – tette hozzá Wang. “De ennek magyarázata az, hogy hatalmas, nagyon erős szerverek dolgoznak a háttérben. Az asztali számítógépen, ez lehet egy nagyon erős asztali számítógép is, soha nem lesz olyan erős, mint a szerverek.”

Az Onshape platform lehetővé teszi a tervezési ötletek kibontakozását

Wang kiemelte mennyire fontos az iteráció és az új ötletekkel való kísérletezés. Az elágazás (branching) funkció lehetővé tette Wang és csapata számára, hogy különböző ötleteket vizsgálhassanak meg anélkül, hogy elrontanák a modellt vagy összezavarnák a tervezési fájlokat.

“Folyamatosan módosítunk, javítunk, próbálunk javítani a terveken” – mondta Wang. “Szóval az Onshape alapvetően ennek lehetőségét adja meg anélkül, hogy több fájl miatt kellene aggódnod. Egyszerűen nagyon könnyű kezelni.”

Az Onshape elmenti a terv szerkesztési előzményeit

A könnyű hozzáférés miatt az ötletek bárhol, bármikor megvalósíthatók.

“Ha van egy új ötletem, a saját MacBookomon dolgozhatok, megnyitom a böngészőt és bejelentkezem. Pontosan ugyanazt a fájlt, ugyanazt a környezetet látom, minden ugyanolyan, mintha a munkahelyi gépemen jelentkeznék be, így alapvetően minden megszakítás nélkül azonnal elkezdhetek dolgozni” – mondta Wang. “Ez hatalmas előny. Különösen manapság, amikor az otthonról történő munkavégzés alapvetően egyre népszerűbb.”

Wang és a Hefring csapata azt tervezi, hogy az év végére befejezi a tesztelést és leszállítja az első megrendeléseket az ügyfeleknek. Ez elég jó egy 2019-ben indult startuptól.

“Alapvetően a papíron lévő vázlatoktól eljutottunk a végleges prototípusokig” – mondta Wang. “Kevesebb, mint két év alatt.”

Ipar 4.0 – Ismerje meg ipari digitalizációs megoldásainkat és tekintse meg aktuális hirdetéseinket, akcióinkat!

Scroll to Top