Az Onshape Live ’22 rendezvényen bemutatott 3 legnagyobb fejlesztés bemutatása: Mixed Modeling, Variable Studios és Publikációk

“2022 lesz a valaha volt legnagyobb év az Onshape számára” – mondta Jon Hirschtick társalapító az Onshape Live ’22 keynote előadásán, majd bejelentette, hogy az Onshape csapat a modellezési fejlesztések ütemét 50%-kal fogja növelni ebben az évben.

“Már eddig is mi voltunk a leggyorsabban fejlődő termékfejlesztési szoftver az iparágban, de csodálatos csapatunk úgy döntött, hogy még többre törekszik” – mondta. “Rekordmennyiségű fejlesztést fogunk végrehajtani”.

Idén már megjelent a várva várt Render Studio béta verziója, 2021-ben pedig 16 termékfrissítést szállított az Onshape csapata.

Ilyen előzmények mellett nem csoda, hogy a legjobban várt Onshape Live ’22 szegmens az Onshape Sneak Preview volt, ahol a K+F, UX és Support csapatok jöttek össze, hogy ízelítőt adjanak a résztvevőknek abból mi várható az Onshape platformon idén.

Megjegyzés: A bemutatott termékfunkciók fejlesztés alatt állnak, és változhatnak.

A CAD adatok megosztásának új formája: Publikációk

Bizonyára hallott már arról, hogy az Onshape a legmegfelelőbb CAD-szoftver a kollégákkal, beszállítókkal és harmadik felekkel való egyszerű együttműködéshez a platform felhő-natív architektúrája és intuitív eszközei miatt.

Az Onshape megosztási lehetőségeinek köszönhetően a felhasználók könnyedén továbbíthatják az alkatrészek, illetve a szerelvények részleteit és mindenki naprakészen értesülhet a projekt részleteiről. Néha azonban, ahogyan azt az Onshape munkatársa, Nat Mishkin a sneak peek session során említette, egy Dokumentumban csak egyetlen alkatrészt vagy szerelvényt kell megosztani a gyártóval vagy beszállítóval.

Ennek megoldására Mishkin, a PTC műszaki munkatársa és a csapat a Publications (Publikációk) funkciót fejlesztik.

“A Publikáció az egy vagy több Onshape Dokumentumban található alkatrészek, szerelvények és rajzok meghatározott verzióinak vagy revízióinak gyűjteménye.” – mondta el Mishkin.

Így a felhasználók megoszthatják a szükséges információkat a külső csapatokkal (például beszállítók, partnerek, más csapatok, stb.) és megkapják a projekt befejezéséhez szükséges visszajelzéseket anélkül, hogy túlságosan sok információt osztanának meg.

Új funkció: Mixed Modeling

Ben Verdier szoftverfejlesztő mérnök mutatta be a Mixed Modeling funkciót.

Az Onshape felhasználók már most is be tudnak juttatni háló elemeket az Onshape-be a tervezéshez STL, OBJ vagy GLTF fájlok importálásával. A lehetőségek azonban korlátozottak, mivel ezek különböznek az alkatrészektől és felületektől.

A Mixed Modeling segítségével ez a különbségtétel megszűnik, és hálót mostantól új felülettípusként jelölik.

“Rengeteg új funkcióval készülünk a hamarosan érkező Mixed Modeling funkcióban és alig várjuk, hogy a felhasználóink kísérletezzenek velük!” – mondta Verdier.

A Variable Studios funkció ereje

Az Onshape számos olyan fejlesztést adott ki, amelyek megkönnyítik a változók létrehozását és szerkesztését a Part Studio-ban, például a változók átnevezésének terjedését, a menet közben definiálható változókat, valamint a változók táblázatát, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a változók interaktív megtekintését és szerkesztését.

“Bátorítjuk a változók használatát, mert lehetővé teszik, hogy egyetlen módosítással frissítsék a terv összefüggő részeit” – mondta Anton Bovin vezető szoftverfejlesztő mérnök. “Mivel egy terv több lapot is felölelhet, beleértve a Part Studios és az Assemblies lapokat, szeretnénk, ha az azt vezérlő változók ugyanabban a hatókörben lennének elérhetők.”

A Variable Studios funkció lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a megosztott értékeket egy helyre tegyék, és azokat a lapokon és dokumentumokon átívelően használhassák. Például egy Dokumentumban lévő Variable Studio több Part Studiót és a hozzájuk tartozó Assemblyket is képes lesz vezérelni.

“Ezzel a fejlesztéssel reméljük, hogy egy kicsit könnyebb lesz robusztus parametrikus terveket készíteni minimális ismétléssel” – mondta Bovin.

További infók az Onshape Live ’22 keynote-ról

A Sneak Preview szekció új AR képességeket mutatott be mobileszközökön, valamint Assembly tervezőeszközök javításait és a Drawings funkciók frissítéseit is láthattuk.

A második, éves felhasználói konferencia során a résztvevőknek a tervezési munkafolyamatok javításáról, az Onshape funkcionalitás rejtelmeinek felfedezéséről, a platform használatának új módjainak megtalálásáról, a tervezési verseny pályaműveinek elkápráztatásáról és magukról a felhasználókról szóló előadásokról is hallhattak előadásokat.

Ha szeretné megnézni az előadások bármelyikét, látogasson el az Onshape Live On-Demand weboldalra, ahol az összes előadás még mindig elérhető (ingyenesen!) minden érdeklődő számára.

Ipar 4.0 – Ismerje meg ipari digitalizációs megoldásainkat és tekintse meg aktuális hirdetéseinket, akcióinkat!

Scroll to Top