„A párologtatók működésükből adódóan nedves környezetnek számítanak és úgy kapcsolják le magukat, hogy még van bennük víz. Így a háztartásban megszokott penész és túl aktív baktériumok könnyen megtelepszenek bennük.” – mondta Lucas Lappe, a Canopy párologtató megalkotója. „Egy átlagos párologtató kiváló táptalaj ezeknek az organizmusoknak és mivel mindegyik rendelkezik beépített elektronikával – motor, érzékelők, tápegység – ezért nem egyszerű tisztítani őket.”

A Canopy párologtató megalkotásának célja egy olyan eszköz létrehozása volt, amely egész évben használható, mosogatógépben tisztítható és nem végzi a szeméttelepen minden szezon végén. „A világ legtisztább párologtatója”, illetve „Az egészséges bőr legnagyobb titka” címet elnyerő termék célcsoportját a szigorú szépségápolási rituálékat követő, illetve az aromaterápiát kedvelő nők alkotják.

A Canopy kisebb víztartályt és a hatékonyabb ventilátort használ, ezért rendelkezik egy fényérzékelővel, mely éjszaka megnöveli a lapátok sebességét (a magasabb párologtatás érdekében). Napközben, amikor az emberek általában nincsenek a hálószobájukban, a lassabb ventilátor takarékoskodik a vízzel, de továbbra is juttat levegőt a rendszerbe, hogy elkerülje a penész lerakódását. A készülék folyamatosan fut egészen az utolsó csepp víz elpárologtatásáig – mert, ha nincsen nedvesség, penész sem képződik.

Robbantott nézet a Canopy párologtatóról, amely a kategóriájának első penészmentes és mosogatógépben tisztítható terméke.

A legtöbb párologtató márkával ellentétben, a Canopy párologtató elektronikája egy különálló rekeszben helyezkedik el a vízszint fölött, mely lehetővé teszi a mosogatógépben való tisztítást.

Miként javítja a felhő alapú CAD a kollaboratív mérnöki munkát?

„A világ legtisztább párologtatójának” számító Canopy megalkotásához Doris Dev a PTC, felhő alapú SaaS termékfejlesztési platformját, az Onshape-t használta.

A New York-ban, illetve Hong Kong-ban elhelyezkedő mérnöki csapatok közötti jobb együttműködés érdekében Doris Dev a PTC, robosztus CAD rendszert, beépített adatkezelést és a valós idejű együttműködési eszközöket kombináló megoldását az Onshape, felhő alapú SaaS platformját használja.

Lappe szerint az Onshape-nek köszönhetően a központi mérnöki csapata könnyedén meg tudja osztani a terveit projekt minden résztvevőjével, illetve be tudják emelni a tőlük érkező visszajelzéseket az új iterációkba.

„Az Onshape-ben képesek vagyunk gyorsan végrehajtani változtatásokat az akár több tervezőtől egyidőben beérkező javaslatok alapján, mivel mindannyian ugyanazt a dokumentumot látjuk. Lehetőségünk van megmutatni az elképzeléseket a tervezőknek, a marketing és a branding csapatnak, akik „élőben” látják a terméket és visszajelzést tudnak adni anélkül, hogy szükségük lenne CAD licencre, vagy a CAD fájlok letöltésére és megnyitására.”

A cégen belüli korai együttműködés rendkívül fontos annak érdekében, hogy felhasználjuk azokat a nézőpontokat is, amelyek egyébként elsikkadnának amiatt, hogy a mérnökök minden figyelmüket a tervezési folyamatra összpontosítják.

„Volt egy vázlaton és a CAD renderelés során remekül kinéző tervünk, amiből prototípust készítettünk, de a csapat hölgy tagjainak nem nyerte el a tetszését, mert nagyon „mérnöki” megjelenése van.” – emlékszik vissza Lappe. „Így visszatértünk a tervezőasztalhoz és létrehoztunk egy terméket, ami sokkal finomabb és természetesebb megjelenésű – így jutottunk el a jelenlegi termékhez.”

Doris Dev szerint az Onshape használatával javult a kommunikáció a tervező csapata és a vásárlóik között, akik így folyamatosan figyelni tudják a projekt haladását.

„Az Onshape-nek köszönhetően lehetőségünk van élő kapcsolatot létesíteni a partnereinkkel.  Látják, hogyan dolgozunk és milyen változtatásokat hajtunk végre. Ennek mi azért örülünk, mert így ők is belelátnak a tervezési folyamatba, annak minden jó oldalával és nehézségeivel együtt. Hisszük, hogy minél több információval rendelkeznek, annál jobban megértenek minket és annál jobb vásárlóvá válnak.” – mondta el Lappe.

„A partnerek közvetlenül a projektdokumentumban jelezhetik, ha nem tetszik nekik valami a tervezetben, mi pedig vissza tudunk nekik jelezni, hogy mi történik, ha végrehajtjuk a kért változtatást, illetve, megvalósítható-e egyáltalán. Mindezt valós időben.”

Az Onshape gyors tanulási görbéje

Továbbá Doris Dev szerint az is Onshape-nek köszönhető, hogy az amerikai és a hongkongi csapatok valós időben dolgozhatnak együtt.

Doris Dev úgy növeli az ügyfélkörét, hogy a fogyasztói termékek széles skáláját viszi a piacra, többek között gravitációs takarókat, elektronikai alkatrészeket, kisállat kiegészítőket, kempingfelszerelést, babakocsikat vagy fenntartható csomagolást.

„Az Onshape lehetővé teszi, hogy csapatként gyorsabban növekedjünk. Például, a hozzánk bekerülő új mérnökök már az első napjukon képesek beszállni a feladatokba, még akkor is, ha korábban soha nem használták az Onshape-t. Mindegy, hogy a SOLIDWORKS-ről vagy másik CAD rendszerből jönnek, a követő mód segítségével meg tudjuk mutatni nekik, amire szükségük van.”

Meg tudjuk osztani egymással a képernyőnket és ami eddig napokig tartott, az most egy óra alatt készen van. A betanulási görbe rendkívül gyors. A mérnökök már az Onshape-pel való találkozásuk első napján képesek változtatásokat végrehajtani az alkatrészeken vagy akár új verziókat létrehozni. Véleményem szerint legfeljebb egy hét alatt mindenki komfortosan érzi és kiismeri magát az Onshape-n belül.” – tette hozzá Lappe.

„Egészében nézve az Onshape-nek köszönhetően kevesebb munkám van. Több feladatot tudok átadni a mérnöki csapat többi tagjának. Mivel nagyon könnyen áttekinthetők a CAD eszközök, sokkal agilisebb csapat lehetünk. Erre a régi fájlalapú CAD szoftvereinkkel nem lettünk volna képesek.”

Ipar 4.0 – Ismerje meg ipari digitalizációs megoldásainkat és tekintse meg aktuális hirdetéseinket, akcióinkat!

Scroll to Top